Bábel

Megjelenés: 2009-05-07

„László Attila a honi zenei élet csendes, de nagy tudású és hatású alakja. A nagyközönség főként Charlie szerzőjeként és zenésztársaként ismeri, a szakmában a legjobb dzsesszgitárosok között tartjuk számon, a fiatalabb generáció számára pedig ő a Tanár úr. A napokban régi terve válik valóra: új lemezén tíz, különböző generációt képviselő, különböző zenei környezetből érkező muzsikus barátjával találja meg a közös hangot. A stílusosan Babel címre keresztelt anyag az utóbbi idők

egyik legizgalmasabb dzsesszalbuma lett.”

László Attila a Népszabadságban így vall a most megjelenő lemezéről:

Egyszerűen szerettem volna a barátaimmal egy ilyen lemezt készíteni. Snétberger Ferenccel, Lattmann Bélával, Borbély Mihállyal vagy Csanyi Zoltánnal fiatal korunk óta ismerjük egymást, Oláh Kálmánnal 1989 óta játszom együtt, Emilio és Harcsa Veronika a tanítványaim voltak néhány évig, Borlai Gergővel szintén több éve zenélünk együtt, Lakatos Pecek Krisztián pedig az egészen fiatal dzsesszgeneráció ragyogó tehetsége. Ahogy a lemez címe is utal rá, ma annyiféle értékrend, szemlélet és hozzáállás vesz körül bennünket a világban, hogy nem is olyan egyszerű megtalálni benne a közös nevezőt. Ezen az albumon mi erre teszünk kísérletet. A lemezanyag megírásakor nem stílusokban, hanem személyiségekben gondolkodtam. S ebből az emberi sokféleségből nagyon érdekes és színes közös világ alakult ki.

Az első három számot Snétberger Ferenccel vettem fel, aki régi jó barátom, anno játszottunk is bő egy évet duóban, aztán Feri kiment Németországba. De persze azóta is tartjuk a kapcsolatot, amikor hazalátogat, gyakran találkozunk. A lemezen szereplő muzsikusok döntő többségével az utóbbi években rengeteget játszottunk együtt, úgy érzem, szívesen vállalták a részvételt. Ahogy az sem volt kérdéses, hogy az egykori

 Kaszakő-tagot, Csanyi Zoltánt, aki hosszú idő után nemrég telepedett haza, meghívom a felvételekre. Ebből a társaságból a legfiatalabbnak, Harcsa Veronikának pedig még tavaly tavasszal, a dzsessztanszakon jeleztem, hogy szeretném, ha egy számban közreműködne. ő írta a Correspondence című dal szövegét is, amely szépen kifejezi az egész lemez mondanivalóját: hogy zeneileg mennyire könynyen sikerül azonos hullámhosszra kerülnünk. Az album különlegessége még, hogy - egyetlen szám kivételével - nincs benne dob. Néhány szerzeményben Emilio beatboxon és kajonon hozza a ritmust, de ezeknek a zenészeknek annyira jó a time-ja, annyira ritmikus a megszólalásuk, hogy dob nélkül is remekül érzékelhető a zene lüktetése

Közreműködők:

László Attila – elektromos, akusztikus gitár

Snétberger Ferenc – akusztikus gitár

Oláh Kálmán – zongora

Harcsa Veronika – ének

Emilio – ének, szájdob, kajon

Borbély Mihály – szaxofon, tárogató

Csanyi Zoltán – zongora

Lattmann Béla – bass gitár

Lakatos Pecek Krisztián – bőgő

Borlai Gergő – dob

Födő Sándor – percussion

A lemezborító is a régi és az új művészbarátok meghitt találkozását tükrözi, melyet Szűts Miklós festőművész jelenít meg a képzőművészet nyelvén. A borítón az ő festménye látható.