Rachmaninov 2.Op 38.,Liszt sonata in B Minor

Megjelenés: 2016-02-12

KRAUSZ ADRIENNE  -  Rachmaninov 2.Op 38.,Liszt sonata in B Minor

Rachmaninov 1913-ban komponálta a 2. szonáta első verzióját, amit 1931-ben átdolgozott. A metikulózus kompozíció ellenére végig úgy érezzük, mintha egy vibrálóan ideges, zaklatott improvizációban lennénk, valóban a pokol bugyraiban, ahol a fény és nyugalom

csak pár ütemnyire képes ellenállni a drámai, kromatikus témából építkező hangzuhatagoknak. Bár a tempómegjelölés szerint a darab

felosztható három tételre, a Liszt-szonátához hasonlóan egy nagyszabású műről, egyetlen nagy levegővételről van szó. Mint egy

felkiáltójel, úgy tűnik fel az első tétel kromatikus témája újra és újra a mű során (ahogyan Lisztnél is), az összekapcsolódást a középső

tétel előtti és utáni kis bevezető is mintegy hídként hivatott szolgálni.

Talán egyetlen zeneműről sem látott napvilágot annyi elemzés, tanulmány, esszé, teória, mint Liszt h-moll szonátájáról. Elemzések a

formáról – „szonáta a szonátában”, „többtételesség az egytételességben”, az öt különböző, visszatérő motívum egymásra hatásáról,

a darab néha már a modern zenét vizionáló új harmóniáiról. A mű súlyosan drámai helyzetei, a teátrális karakterek, az „ördögi

és angyali” vitathatatlan jelenléte természetesen remek alapul szolgál mindenféle teória születéséhez, hiszen talán könnyebb a

hallgatónak, előadónak programban gondolkodni, könnyebb a Liszt által feltett megválaszolhatatlan kérdéseket teóriákkal megoldani.

A 19. század leghatalmasabb zongoraművében a hangok mögötti világ feltárása a legnehezebb feladat.

„Liszt és Rachmaninov a zongorajáték valaha élt két legnagyobb óriása. Két romantikus alkotó, akik műveikkel a lét, az elmúlás,

a boldogság, a szenvedés misztikus kérdéseit tárgyalják, olyan egyetemes értékeket közvetítenek, amelyek a mai okostelefonos

világban is nélkülözhetetlenek, egyszóval érdemes értük élni.”

Krausz Adrienne