Régi magyar zene gyöngyei

Megjelenés: 2013-10-24

Fáy István (1807 - 1862): Régi magyar zene gyöngyei

Gróf Fáy István zongoraművész, zeneszerző, zenei író, a máltai lovagrend tagja a 19. századi főúri zenei mecenatúra egyik jellegzetes magyarországi képviselője volt.
A 18. századi magyar rezidenciális zene fénykora után a 19.század első évtizedei szerényebb lehetőségeket biztosítottak művész és mecénása számára. A napóleoni háborúk után birtokaira visszavonult főnemesség soraiból gróf Fáy István életműve példázhatja a legszemléletesebben, milyen reális célokat tűzhetett maga elé egy művelt, zongoraművészként is elismert, színvonalasan író magyar főnemes. Gróf Fáy István évente három alkalommal, 4 napos zenei fesztivált rendezett: Abaúj vármegyei, fáji kastélyában 1830-35 között alkalmi zenekart szervezett, és Haydn, Mozart, Beethoven, Weber és mások műveiből „musikális akadémiákat” tartott.
1839-1840-ben ott volt a pozsonyi országgyűlésen, hallotta Liszt játékát, és a magyar zenei reformmozgalmak egyik legbuzgóbb propagátora lett. Cikkeket írt, kényes diplomáciai helyzetekben közvetített, Erkelnek zongorát adományozott; mindenütt ott volt, ahol a magyar zene ügyében valami hasznosat tehetett. A verbunkos zene kivirágzásának tanújaként a gyűjtés, megőrzés, közkinccsé tétel programját tette magáévá; már nem a főúri szalonok, hanem a polgári otthonok lehetőségeit szem előtt tartva, zongorára, 4 kézre dolgozta át a verbunkos zene legismertebb darabjait. Öt füzetből álló „Régi magyar zene gyöngyei” c. kottasorozata 1857-61 között jelent meg, ebben – közreadóként és zeneszerzőként – Bihari, Lavotta, Csermák és a kor híres muzsikusainak művei mellett saját csárdásait, valamint a Rákóczi-indulót is feldolgozta.
Kiadványunk e legendás gyűjtemény legszebb darabjait szólaltatja meg.
Szőnyiné Szerző Katalin szövegének felhasználásával

1. Fáy: Introductio – Lavota első szerelme -Csárdás
2. Csermák: Sarkantyús verbunk
3. Merk- Csermák: Allegro –Andante-Trio
4. Fáy-Csermák-Bunko-Martinovits: Andante – Adagio – Allegro – Allegro - Allegro
5. Bihari: Andande
6. Fáy- Csermák: Introduction – Andante – Trio - Allegro
7. Fáy- Kecskeméti: Ungarischer – Trio - Allegro
8. Fáy: Adagio – Andante – Ellen csárdás
9. Fáy: Rakotzi Marsch

Horváth Anikó és Elek Szilvia négykezese fortepianón

A felvételen Schmidt Károly 1844-ben Pozsonyban készült hangszere hallható.

Kecskés Balázs kritikája a kiadványról:
Fáy István grófnak, a 19. századi magyar zongoraművésznek, zeneszerzőnek, zenei közírónak és nem utolsósorban nagyvonalú mecénásnak alighanem jóval többet köszönhet a magyar zenetörténet, mint azt nevének ismertsége alapján ma gondolhatnánk.
Fáy a 19. század derekán megkerülhetetlen szereplője volt a forrongó magyar zeneéletnek. 1830-tól rendszeres „Musikális akadémiákat” tartott Abaúj vármegyei birtokán, ahol az erre az alkalomra összegyűlt zenekarok Haydn, Mozart, Beethoven, Weber és mások műveit játszották. Miután Fáy az 1839-40-es pozsonyi országgyűlés résztvevőjeként hallhatta Liszt zongorajátékát, a nemzeti zenei reformmozgalom lelkes támogatója lett. Erkelnek, aki a Hunyadi László zongorakivonatát neki ajánlotta, zongorát ajándékozott. Később a Bach-korszak nyomasztó politikai légkörében megjelent cikkei is kitartóan szolgálták a magyar zene ügyét. Páratlanul gazdag verbunkos- és csárdás-gyűjteményének egy részét – bár nem minden konfliktus nélkül – 1854-ben Liszt rendelkezésére bocsátotta.
Zeneszerzőként azok közé tartozott, akik nem eredetiségükkel, újításaikkal akartak kitűnni, hanem a korabeli magyaros-verbunkos nótakincset, mint a nemzeti öntudat egyik kulturális jelképét igyekeztek népszerűsíteni minél szélesebb körben, így a már felemelkedő (és hangszerrel rendelkező) polgári családok között is. A nemrég megjelent CD-n hallható, a reformkor óta szinte „slágerként” közkézen forgó dallamok négykezes feldolgozásainak elkészítésekor is ez a cél vezérelte. 1857 és 1861 között, öt füzetben megjelent zongoradarab-gyűjteménye azonban ekkor már nem véletlenül kapta a „Régi magyar zene gyöngyei” címet. Egyrészt az egykor Bihari, Lavotta, Csermák nevéhez kötődő verbunkos stílus ezidőtájt már átadta a helyét a modernebbnek tartott, cifrább csárdásnak, másrészt a magyar zenei élet fejlődése, amelyért fiatalon maga Fáy is annyit tett, a század második felére már messze túllépett az egyszerű és népszerű verbunkos-letétek korszakán.
A Horváth Anikó és Elek Szilvia által készített rendkívül igényes CD-felvételen jól megfigyelhető ez az átalakulás, sőt olykor a különböző stílusú tánctételek egy cikluson belüli egymás mellett élése is. Martinovits Péter vagy Bunkó Feri cigányprímások nótái bizony már nem ugyanazt a nyelvet beszélik, mint Csermák Antal egykori verbunkosai. Természetesen izgalmas viszonthallani ismert Liszt-rapszódiák, a Rákóczi-induló, vagy éppen Brahms 6. magyar táncának témáit ezekben a szimpla feldolgozásokban, de legalább ilyen érdekes az a néhány pillanat, amikor egy-egy bevezetés erejéig „saját” Fáy-kompozíciókat hallhatunk, Schubert, Weber vagy talán Rossini zenéjéből ismert fordulatokkal fűszerezve.
Olyan ez az összeállítás, mint egy régi fénykép, amelyen bepillanthatunk a bukott szabadságharc utáni magyar zenei élet egyik jellegzetes alkotóműhelyébe. Jól megfigyelhető, hogy a 30-as, 40-es évek nemzeti reformjainak egykori úttörője hogyan ragaszkodott még jó két évtizeddel később is ahhoz az egykor haladást és nemzeti felemelkedést jelentő zenei világhoz, amelyet ekkor már a Verdi, Wagner, Liszt, Erkel vagy akár Mosonyi műveit ismerő magyar közönség is idejétmúltnak érezhetett.
A Fáy-műveket egy szép hangú és korhű zongorán hallgathatjuk meg (Schmidt K. Pozsony, 1844.). Horváth Anikó és Elek Szilvia ízléses, stílusos és árnyalatokban gazdag hangszerjátéka valóban meggyőzően idézi föl ennek a letűnőfélben lévő korszaknak a hangulatát. A 32 percnyi felvétel talán csak annyiban kelt hiányérzetet, hogy szívesen hallgatnánk egy teljes CD-t kitöltő, akár egyórás műsort is ezekből az izgalmas darabokból. Mindenesetre örömmel várjuk a folytatást

.