Beethoven, Szőllősy,Sapó zongoraművek

Megjelenés: 2016-02-12

CSALOG GÁBOR  -  Beethoven,  Szőllősy,Csapó zongoraművek

Szőllősy András: Paesaggio con morti (1987) 12:24

Ludwig van Beethoven: Asz-dúr zongoraszonáta,

No. 31, Op. 110 (1821) 18:45

Csapó Gyula: Egyenes labirintus (2001) 17:03

Ludwig van Beethoven: c-moll zongoraszonáta,

No. 32, Op. 111 (1822) 23:52

A magyar közönség és kritikusok körében Csalog Gábor jól ismert nemcsak koncertjeinek sajátos légköre miatt, hanem műsorválasztásainak

különlegességeiért is. Erre a lemezére Beethoven két kései szonátája – az op. 110-es Asz-dúr és az op. 111-es c-moll szonáta – mellé két fontos

magyar zeneszerző egy-egy reprezentatív zongoraművét is elhelyezte. Csalog számos magyar zeneszerzővel állt intenzív kapcsolatban pályája

során, így Szőllősy Andrással és Csapó Gyulával is, sokat dolgozva velük a lemezen hallható műveiken.

Mind a magyar, mind az egyetemes zenetörténet szempontjából kiemelkedő fontossággal bír a kulcsfontosságú Szőllősy darab lemezre

rögzítése, mivel – túl azon, hogy a darab szinte eljátszhatatlanul nehéz – az itt hallható interpretáció a mű és az előadó közötti több mint húsz

éve zajló kapcsolat eredménye. A több éves kezdeti, a technikai nehézségek leküzdésére irányuló fázist Csalog és a zeneszerző közötti hosszas

és mély párbeszéd követte, mely nélkül lehetetlen lett volna a mű valamennyi rétegét felszínre hozni. Hasonló, bár időben rövidebb folyamat

zajlott le a Csapó-mű kapcsán is az előadó, a mű és a szerző között.

„Az Egyenes labirintus indulása (...) hasonló kissé az 1970-es, 80-as évek valamely repetitív zenéjéhez. De ami azután felépül a látszólag

egyszerű sejt-motívumokból, már messze esik attól a kortól, vagy akár bármiféle zenetörténeti kortól. Nemcsak a térérzékelésünk válhat

különleges élménnyé e zenében, hanem a kisebb sejtekből kiépülő nagyobb hullámok furcsa változásaiba révülve az idő is időtlenséggé változik

a hallgató számára. Számomra e mű is, és az egészen más jellegű Szőllősy-darab is érdekesen rímel a maguk módján szintén kortalanságot

sugalló Beethoven-opuszokra. A Paessaggio con morti, hasonlóan az utolsó Beethoven-szonátákhoz, ugyancsak bővelkedik az archaikus

elemekben; elsősorban a többször visszatérő, és végül kiteljesedő korál maradhat sokáig fülünkben, emlékezetünkben. A zongora hangzása és

kezelése sok szempontból viszont 19. századi szerzőket idéz, elsősorban Lisztet, akinél a tájképfestés szintén gyakran esett egybe transzcendens

jellegű kifejezésmódokkal. (...) Mindazonáltal Szőllősy legfontosabb mintái a bachi módon barokkos jellegű struktúrák, melyekből persze nem

szó szerint idéz, hanem a maga sajátos írásmódjába ülteti a kölcsönanyagokat. Mindezekkel együtt sem eklektikus ez a zene – erős, sajátos

szerkezet és hangzás fűzi össze egységes tömbbé a különböző elemeket.” Csalog Gábor